Hírblog

Újabb Beyoncé&Jay-Z dal a láthatáron?

Egyenlőre nem arról szól a hírünk, hogy a már-már legendás hip-hop páros Beyoncé következő albumára készül újabb slágerrel. Az angol újság, a The Sun értesülései szerint Beyoncé-t és férjét Dr.Dre áprilisban megjelenő 'Detox' című nagylemezén hallhatjuk újra együtt, egy dalban.

Egy állítólagos bennfentes így nyilatkozott a lapnak: "Jay és Dre már felvették a részeiket, már csak  a refrén maradt hátra, amit Beyoncé fog felénekelni. A producer egy évtizeden át dolgozott a 'Detox'-on. Együtt akarta a párt."

Dr.Dre harmadik albuma több mint 7 éve készül, és azóta rengeteg pletyka bukkant már fel a közreműködőkkel kapcsolatban. Jay-Z szereplését az albumon 2008 augusztusában kezdték el híresztelni. Majd 2010-ben bejelentették, hogy az album első kislemeze a Jay-jel készített "Under Pressure" című szám lesz. A megjelenést viszont Eminem "Recovery" című albuma miatt eltolták (amelynek készítésében Dr.Dre is részt vett). Dr.Dre és Jay-Z befejezetlen dala pedig felkerült az internetre. Akkor Dre úgy nyilatkozott, hogy ezt csak azért sajnálja igazán, mert egy teljesen befejezetlen, rossz minőségű dal került ki, refrén nélkül. Később Dre bejelentette, az "Under Pressure" nem kerül majd fel az albumra.

Lehet, hogy a legújabb pletyka itt bukott el, és a 'bennfentes' csak most hallotta először a tavaly már kukába került demo-t? Vagy talán, készült egy újabb dal? Ha minden igaz, ez már nem sokára kiderül! Az első videó klipet a 'Detox'-ról a teljes hírben megnézhetitek, Eminem-mel és Skylar Grey-jel!

2011.03.17. 01:20, CeeCee Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Beyoncé-Club
hírblog & beyoncé & oldal 

 

Aktuális


iam.beyonce.com

helloblueivycarter.tumblr.com

Korábbról:

 
Aktuális album: 4

Album: Beyoncé - 4
Megjelenési dátum: 2011.06.27.
Rendeld meg itt: Bookline

DVD: 'Live at Roseland - Elements of 4'
Megjelenési dátum: 2011.11.29.
Rendeld meg itt: Bookline

TUDJ MEG TÖBBET >>

 
Túl az 75 ezren!
Indulás: 2006-10-08
 
PICredit

BeyonceImages & BWPhotoGallery
& TBArchive & NBGallery 

 
Ajánló




INFORMÁCIÓ

 
Tag vagy?
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.10.07. 14:40
2012.09.07. 01:38
2012.09.06. 04:26
2012.09.04. 22:01
2012.09.04. 21:27
2012.08.31. 17:43
2012.08.31. 02:19
2012.08.31. 02:06
2012.08.31. 01:57
2012.08.31. 01:55
2012.08.31. 01:47
2012.08.16. 11:27
2012.08.14. 02:02
2012.08.14. 01:41
2012.08.06. 13:49
Friss hozzászólások
 
Mit nem találsz?

BC www
 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE