Az első videó? 4. album
Kiderült, az újonnan megjelent képeken Beyoncé Cavalli ruhát visel. Ezt Roberto Cavalli is megírta Twitterén, viszont ő úgy fogalmaz Beyoncé "első videóját forgatta, új albumához" az említett ruhában.
Talán nemsokára végre felgyorsulnak majd az események, hiszen a pletykák szerint az első kislemez ebben a hónapban, áprilisban jelenik majd meg, az album pedig majd nyáron, állítólag júniusban. Az Ausztrál Sony Music vezetője már hallott 6 dalt az új albumról. Hogy mit nyilatkozott róla, azt a teljes hírben található cikkben elolvashatjátok! Forrás: BO
Ugyan a megjelenési dátumra még pár hónapot várni kell, a madarak azt csiripelik, hogy a többszörös Grammy díjas énekesnő, Beyoncé új albuma is hatalmas siker lesz.
Az Ausztráliai Sony Music vezetője, Denis Handlin New Yorkba repült egy üzleti megbeszélésre a múlt héten, majd meglepetésére az énekesnő maga várta őt és a tárgyalókat.
Az egykori Destiny’s Child tag személyesen jelent meg több, a világ minden részét képviselő Sony munkatárs előtt, hogy lejátssza a dalait a negyedik stúdió albumáról mely később, júniusban fog megjelenni.
Mielőtt megnyomta volna a lejátszó gombot így szólt: “Imádok zenét készíteni és megosztani őket a rajongóimmal”
Mint szóló előadó több mint 11 millió lemezt adott el világszerte, a Destiny’s Child tagjaként pedig még többet.
Generációja egyik legsikeresebb popsztárja.
“Hihetetlen volt” - mondta Handlin az Insidernek az új dalokról. “Bejött és hat dalt játszott le az albumról. Szeretne egy hatalmas turnét, mely érinteni fogja Ausztráliát is. Ezek a dalok, ha leírást szeretnék adni róluk, akkor lehengerlőek, teljesen új szintre emelte az egészet.”
Forrás: Beyonceonline.hu; The Daily Telegraph
|