Beyoncé ma Disneyland-ben múlatta az időt Julez-zal. Első állomásként az ajándékboltban beszerzett egy Pluto sapkát, így aztán a sem a paparazziknak, sem pedig a rajongóknak nem volt nehéz kiszúrni őt a tömegben, rengeteg fotó készült.
Ez sem új keletű dolog, már régóta pletykálnak róla, most az misformusic.com oldalon megjelent cikk miatt újra megindult a témáról való írogatás. Most azt csiripelik a madarak, hogy Beyoncé egy duett erejére összeállt Rihanna-val, a munka végeredményét pedig Beyoncé új nagylemezén hallhatjuk majd. Az állítólagos bennfentesünk elmondása szerint, Rihanna szeretett volna közös dalt Beyoncé-val, és az idei Grammy gálán beszélték meg az együttműködést.
A dal korai kiszivárgása miatt, Beyoncé első száma 4. stúdió albumáról, a "Gilrs" (amerikai idő szerint) csütörtök reggel meg is jelenik az iTunes-on, valamint a rádió premierje is ma reggel lesz az államokban és az Egyesült Királyságban is. Ez egy nagyon jó döntés volt tőlük. Bár minket ez itt, a mi kis európai országunkban nem nagyon érint, de legalább élvezhetjük a már meg is jelent kislemez borítót (katt a képre), valamint reményekkel várjuk a sikeres eladásokról szóló híreket is. forrás
Beyoncé folytatja az igazi dívákhoz illő életstílusát, és csak úgy tündökölt tegnap Párizs elegáns éttermeinek egyikében. Mellette férje, és a kis Julez, na meg a rengeteg érdeklődő.
Íme a tiszta, HQ verzió. Rádió verziónak mondott, de ezt még nem lehet tudni, a lényeg az, hogy ez már nem demo! Sok változtatásra azonban ne számítsatok a demóhoz képest!
Tegnap a "Girl" demoja mellett egy újabb előzetest is kiszivárogtatott, állítólag az új albumról. Az információk szerint, ugyanazon személytől származik, aki a "Girl" felvételével megrengette tegnap éjjel az internetet. Viszont a "Never Let You Go" rövidke előzetesét valahogy még is erőteljesebben vissza tudták (vagy akarták) szorítani, és sikerült a legtöbb helyről törölniük. Hangzásában nagyon hasonlít a "Girl"-höz, de ez is csak kezdetleges verziónak tűnik. Még egy érdekessség a részletről: az egyik törölt YouTube videón nem csak a Sony Music jogaira hivatkoznak, hanem a L'Oréal-ra is.
A linkre kattintva megtaláljátok a letöltést., vagy a lejátszón a jobboldali kis nyílra kattintva. A YouTube-on meg talán még ezen a linken meg tudjátok hallgatni!
Friss hír: Beyoncé még mindig gyönyörű! Nem tudom, most épp miért kirándultak Párizsba, lehet Beyoncé megint megnézte a Szex és New York utolsó epizódját - de most csak irigykedek, mert a mi kis országunk nem olyan divatos, mint a franciáké...
Francis Lawrence - Beyoncé új videójának rendezője - beszélt a készülő klipről az MTV-nek a "Water for Elephants" premierjén. Azt ígérte, a végeredmény felülmúlja majd az előzetes elvárásokat, amelyeket a megjelent képek okoztak.
"Múlthét elején forgattam egy Beyoncé videót, (hétfőn, kedden és szerdán) ami jó mulatság volt, nem készítettem klipet 2009 óta."
"A videó a 'Girl' című dalhoz készül, az új albumáról. Valószínűleg lelövetne, ha mondanék bármit is... Néhány dolog kiszivárgott, és nem nagyon örült neki, titoktartást esküdtem."
"Hatalmas lesz, valószínűleg az egyik legnagyobb Beyoncé videó lesz, amit eddig készült. És azt mondhatom, szerintem a dal hihetetlen."
Habár Lawrence néhány éve távol maradt a klip készítéstől, rengeteg emlékezetes videó köthető a nevéhez, olyan előadóktól, mint Britney Spears, Jennifer Lopez, Black Eyed Peas vagy Lady Gaga, akinek a "Bad Romace" című klipjét rendezte.
"A Gaga dolog meglepetést okozott számomra, mert olyan 15 éven keresztül csináltam videókat, és elfelejtettem, milyen érzés az, hogy van egy videó premier és vannak előzetes elvárások, amiket túl kell szárnyalni. És igen, a legjobbakat remélem Beyoncé számára is, de nem tudom, hogy így lesz-e. A dal fantasztikus, ezért nagyon remélem, hogy a dal bejön majd neki, én úgy gondolom a videó nagyon élvezetes lesz, friss és másmilyen mint, amik neki eddig voltak."MTV
Ez azt jelenti, Francis Lawrence most hivatalossá tette azt a hírt, mi szerint az új album első klipjének forgatásáról érkeztek a képek, és hogy az első dal az albumról tényleg a 'Girl' című szám lesz. A rövid interjút a teljes hírben megnézhetitek.