Biográfia
  • Destiny's Child - DCnet 

A kezdetek
Beyoncé Knowles 1981-ben látta meg a napvilágot az Egyesült Államokbeli Texas, Houston városában. Édesapja Mathew Knowles, és édesanyja Tina Knowles, amint felfedezték apró csemetéjük hatalmas képességekkel bíró hangját, büszke szülőkként támogatták lányuk tehetségének fejlesztését.

1992-ben a 10 éves Beyoncé 5 másik lánnyal megalapította legelső csapatát (LaTavia, Nikki, Kelly, Nina, és Ashlee). A csapat a Girl’s Tyme nevet kapta. A ’90-es években hódított a hip-hop és az R&B. Gondoljunk csak Mary J Blige-ra, vagy a legendás lánycsapatokra, mint például a TLC és az En Vogue. Így ők is az R&B-t választották irányvonalul. A formáció tagja volt a szintén texasi születésű Latavia Roberson, akivel Beyoncé egy meghallgatáson ismerkedett meg, valamint az atlantai Kelly Rowlnad is. Kelly szülei nemsokkal azután házasodtak össze, miután ő megszületett, de 7 éves korában anyja ott hagyta Kelly édesapját (aki állítólag alkoholista volt), és Texasba költöztek. Doris Rowland viszont munkát kapott egy másik államban, ezért úgy döntöttek Kelly a Knowles családhoz költözik.

Tina Knowles-nek saját fodrász üzlete volt, ahol a lányok sokszor gyakorolták számaikat. (Később a kiadott Bills, bills, bills videó klip erről emlékezik meg, és egy home-made videóklipről, amit a lányok akkor felvettek.)
„Ha az ember borravalót kap, akkor tudja, hogy jól dolgozott. Ha az emberek ránk se hederítettek, akkor tudtuk, hogy még sokat kell dolgoznunk. Néha tényleg nem figyeltek ránk. Sokszor viszont azt mondták ’már megint ezek a kiskölykök, azért jöttem ide, hogy megcsinálják a hajamat, és relaxáljak egy kicsit, nem vagyok kíváncsi ezekre a kölykökre’ ” –Beyoncé.

Star Search
A környéken már szinte mindenki ismerte a csapatot, de az igazi debütálásuk a Star Search című Tv műsorban volt, 1992-ben, ami akkoriban a legismertebb tehetségkutató volt Amerikában. A lányok ettől a műsortól várták a kiugrásukat. Egy hi-hop dallal léptek fel, amiben nagyobb szerepet kapott a rap, mint az ének. A műsorban erre pedig nem nagyon volt példa se azelőtt, se azután, így a közönség kicsit csalódott volt.

Ellenük pedig egy férfi rock banda állt ki. A versenyt a Girl’s Tyme elvesztette. „Olyan volt ez, mint, amikor valaki kipukkaszt egy léggömböt, az izgatottságod léggömbjét. Különösen gyerekként. Ugyanis én nagyon bizalmasan kezeltem akkoriban, nem akartuk, hogy bárki is tudjon róla, mire is készülünk pontosan. És akkor minden barátunk azt látja majd, hogy vesztünk egy nemzeti tv-ben. Teljesen le voltunk törve. Olyan volt, mintha látnád az álmodat elmenni melletted. ’Ott megy, gyerünk, köszönjetek el tőle!’ Azt hittük mindennek vége.” –Kelly.

Columbia Records
Beyoncé édesapja vállalkozóként dolgozott a gyógyszeriparban. A lányok első sikertelen próbálkozása után úgy döntött kezébe veszi a dolgokat, így hát alakított egy managmante vállalatot és sajátmagát nevezte ki a csapat menedzserének.
1993-ban csatlakozott LaToya is a csapathoz. Végül 4-en maradtak LaTavia, Beyoncé, LeToya és Kelly. A felállással együtt a nevük is megváltozott. A Girl’s Tyme után jött a Something Fresh, a Cliché, és a Dolls. Olyan ismert előadók elő zenekara lettek, mint SWV, Dru Hill és az Immature.

Mathew elküldte a Columbia Records-nak a lányok demo anyagját, akik érdeklődéssel fogadták az R&B együttest, és 1997-ben lemezszerződést ajánlottak számukra. Bár nem ez volt az első lemezszerződésük, még a Girl’s Tyme idején az Elektra Records is leszerződtette őket, de végül a dologból nem lett semmi. A Columbia viszont már komolyabban vette a lányok karrierjét.

A csapat megkapta a Destiny’s Child nevet (azaz a végzet gyermeke), - ami Izsák könyvéből származik – és nekiláttak első albumuk felvételeihez.

Destiny’s Child
1997-ben a Killing Time című daluk a Men In Black egyik betétdala lett.
1998 elején megjelent legelső albumuk, ami olyan neves producerek segédkeztek, mint Rob Fusari, Jermaine Dupri, Wyclef Jean vagy Corey Rooney.

Az albumról elsőként a No, No, No part 2 jelent meg. „A kislemez megjelentetésén dolgoztunk. Felkerestük Wyclef-et, hogy készítene-e nekünk egy remixet a dalhoz. Azt mondta, állandóan úton van, ezért csak 30-40 perce lenne az egészre, így pedig nem fog menni. Aztán Beyoncé viccesen elkezdet hadarni, amiből kijött, hogy a No, No,No-t énekli nagyon-nagyon gyorsan. Beyoncé csak viccelt, de Wyclef azt mondta, ezt egyszerűen imádja.” – Matthew Knowles. A No, No, No part 2 az R&B listák vezetőjévé vált, több mint 1 millió példányban kelt el a kislemez.
Az albumról másodikként megjelent With Me nem ért el ekkora sikereket. Ahogy az 1998 szeptemberében, a Why Do Fools Fall In Love című filmzenei albumra felkerült felvétel a Get On The Bus sem, ami Timbaland közreműködésével készült. Visszatekintve, ezt már olyan nehéz elhinni. Viszont akkoriban még Timbaland se ott tartott, mint most – a sikereit tekintve.

The Writtings On The Wall
Nem sokkal később a csapat újra stúdióba vonult, ez alkalommal olyan producerekkel, mintKevin "She'kspere" Briggs és Rodney Jerkins (Darkchild). A szövegek írásában pedig most már a lányok is besegíthettek.

Az album 1999 nyarán jelent meg. A lemez 5. lett a Billboard 200-on, és 2. a Hip-Hop/R&B albumok között. Az első kislemez a Bills, Bills, Bills pedig listavezető sláger lett. A soron következő Bug A Boo már kevésbé volt sikeres, de a harmadik a Say My Name újból ostromolta a listákat, és a Destiny’s Child egyik legsikeresebb dala lett. Két Grammy díjat is nyert, a Darkchild által készített Say My Name lett a legjobb R&B dal, és a legjobb R&B vokál előadás (Duó vagy csapat által).
Az albumról még kijött a Jumpin’ Jumpin’ is, de ezzel a dallal is csak a nagylemez eladásait növelték, ami 8x platinalemez lett, és az egyik legjobban fogyó albummá vált 2000-ben.

A tagcsere
1999 decemberében LaTavia és LeToya elhagyták a csapatot. A valós okokat homály fedi. Hadd idézzem itt a Columbia Records biográfiáját: „Roberson és Luckett azzal gyanúsították meg menedzserüket, Matthew Knowles, hogy aránytalanul osztotta szét a csapat profitját, túl sok határt szab és, hogy nagyobb előnyökben részesíti a 2 másik tagot, a lányát Beyoncé-t, valamint Kelly Rowland-ot.”

Így a 2000-ben megjelent Say My Name videóban már Michelle Williams és Farrah Franklin csatlakozott Beyoncé-hoz és Kelly-hez. A videóklip megjelenése után LeToya és LaTavia beperelték volt menedzserüket és csapat társaikat. Később a volt tagok egy újabb lánycsapatban próbálkoztak újra. Megalapították az Anjel nevű csapatot, ami azonban nem volt hosszú életű, vagy sikeres.

Kelly: „Amikor LaToya és LaTavia elhagyták a Destiny’s Child-ot, az egy nagyon nehéz időszak volt nekem és Beyoncé-nak, és természetesen Matthew-nak és Tina-nak is, ahogy Solange-nak (Beyoncé húga) is. És emlékszem én és Beyoncé nagyon le voltunk törve. Mert emlékezned kell arra, hogy négyünket ismertek meg, és együtt voltunk 5-6 évig, 10-11 éves korunk óta, és többé már nem voltunk barátok.”
A sajtó természetesen megpecsételte a címlapokat a Destiny’s Child tagcseréjéről szóló címszalagokkal. A dráma azonban itt nem állt meg, hiszen 2000-ben, alig pár hónappal a belépése után Farrah Franklin-nek is mennie kellett. A hivatalos indoklás pedig az volt, hogy Farrah túl sokszor beszélt negatívan, és nem tudod megbarátkozni a csapat környezetével.

És így maradt három…
Végül úgy döntöttek nem próbálkoznak újabb taggal.
Michelle hamar összebarátkozott Beyoncé-val és Kelly-vel.

„Olyanok lettünk egymásnak, mint a nővérek. A legjobb barátok lettünk, mert a napvégére igazából csak mi maradtunk egymásnak.„ - Michelle
A trió felkérést kapott a Charlie angyalai főcímdalának elkészítésére. Az Independent Woman Part 1 2000 őszére kislemezként is megjelent és hatalmas sikereket ért el. Szinte minden listán kibérelték maguknak az első helyet.
Viszont Beyoncé-t sok támadás érte a tagcserékkel kapcsolatban, azt állítva, hogy ő tehető felelőssé a történtek miatt. Így született meg Beyoncé egyik kiadatlan szólódala az I Can’t Take No More majd a Survivor is.

Survivor
Egy időben a sikerekkel a csapat nem hagyott fel a munkával, keményen elkezdtek dolgozni 3. nagylemezükön, aminek elkészítése során már nagyobb szerephez jutottak. Az album a Survivor címet kapta, és 2001 tavaszán került a boltok polcaira. A korong még két sikeres sláger dalt ajándékozta meg a közönséget: a Survivor-ral és a Bootylicious-al.

A Bootylicius videoklipp forgatásán kapták a hírt, hogy lemezük első helyen debütált és a legsikeresebb albummá vált, a Columbia Records történetében. Az album a Destiny’s Child karrierjének is a csúcsává vált.
A tracke-ek között megtalálható még a Perfect Man is, ami a Aaliyah filmjének, a Rome Must Die-nak egyik betétdalává lett.
A Survivor rögzítésének idején Kelly elkészítette legelső szóló dalát, az Angel-t, ami pedig Chris Rock filmjéhez a Down to the Earth-höz szolgált betétdalként.
A Survivor album dalai közül klip készült még a ’70-es évekbeli Bee Gees dalnak a feldolgozásához, az Emotion-hoz is, valamint a Nasty Girl-höz.
2001-ben Beyoncé megnyerte az év dalírójának járó díjat. Ő volt az első afro-amerikai nő, és a második női dalszövegszerző, aki ebben a kitüntetésben részesült.
„Ez olyan fantasztikus időszaka volt az életünknek, annyira fiatalok voltunk, annyira elhivatottak, izgatottak. Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy megélhettem azokat az élményeket.” – Beyoncé

8 Days Of Christmas
2001 végére megjelent a Destiny’s Child 8 Days Of Christmas című karácsonyi albuma. Ami 23. lett a Billboard 200-on.

This Is The Remix

2002 márciusában pedig kiadták a hi-hop remixeket tartalmazó albumukat, régebbi és újabb remixekkel. Új klip készült a Bootyliciius Remix-jéhez, amiben Missy Elliott is feltűnik, ahogy a dalban is.
2002 elején, nem sokkal a megjelenés után LaToya és LaTavia újabb pert nyújtott be, most a Survivor szövege miatt, ami meggyőződésük szerint ellenük irányult.

Szólókarrier
A Destiny’s Child azzal lepte meg a már-már hatalmasra nőtt közönségüket, hogy kijelentették, hogy szüneteltetik a csapatot, és szólókarrierbe kezdenek, de mindezt csak azért, hogy jobban megismerhessék és kipróbálhassák önmagukat, tapasztalatokat szerezhessenek. Emellett mindenkit biztosítottak afelől, hogy a csapat nem oszlik fel, csak szünetel, és újabb közös albummal fognak visszatérni a szóló projectek után.

Elsőként Michelle albuma jelent meg, ami a gospel műfaj jegyében születet. A Heart To Yours első helyen debütált a ghospel albumok eladási listáján 2002-ben.
Kelly és az akkor nagy sikereknek örvendő amerikai rapper Nelly közös duettjük a Dilemma nem sokkal Kelly Simply Deep című albumának megjelenése előtt jött ki kislemez és videó klip formájában. A dal a rádiók és a zenecsatornák kedvencévé vált, amiből aztán sláger vált. A listákon is szépen teljesített, később pedig a Billboard magazin a 64. helyre tette a mindenidők legnagyobb dalai listáján.

Mindeközben Beyoncé szerepet vállat az Austin Powers Az aranyszerszám című filmben, aminek egyik betétdalát a Work It Out-ot is felénekelte. Foxy Cleopatra már a második szerepe volt Beyoncé-nak, 2001-ben ugyanis Carment alakította az MTV saját filmjében.
Beyoncé jelentette meg utolsóként az albumát, ami nem így volt betervezve, végül alakult így. Viszont nem bízta magát a véletlenre, ugyanis a Dangerously In Love című albumról elsőként kimásolt dalhoz ő is egy híres amerikai rappert választott társául. A dal trombita szólóját pedig a The Chi-Lites' 1970 "Are You My Woman (Tell Me So)" című számából kölcsönözték. A recept bevált és a dal még Kelly Rowland és Nelly Dilemma-ját is felül múlta. Első lett a Billboard Hot 100-on, ahogy a Dangerously In Love album a Billboard 200-on. A dal hatalmas slágerré vált, de a soron következő Baby Boy, ami Sean Paul közreműködésével készült felül múlta még azt is. 2003 két nagy slágeréhez is Beyoncé neve fűződött.
Az album címadó dala már a Survivor Destiny’s Child lemezen is megjelent, ahol Beyoncé-jé volt a vezető vokál. A dalon csak egy keveset változtattak a hangszerelésben, és megkapta a Dangerously In Love Part 2 címet.
Az albumon még fellelhető a Naughty Girl című szám is, valamint bonusz trackként a Jay-Z albumához felvett ’03 Bonnie & Clyde és a már említett Wor It Out is. A lemez rengeteg díjat megnyert, köztük 5 Grammy-t is.


A pletykák azt rebesgették akkortájt, hogy a Destiny’s Child újra quartetként jelenik majd meg, kiegészülve Beyoncé kishúgával, Solange-al. A híresztelések viszont nem bizonyultak igaznak, Solange pedig 2003 januárjában megjelentette első szóló anyagát Solo Star címmel, ami a Billboard 200-on 49., a Hip-Hop/R&B albumok között pedig 23. lett. Solange soha nem csatlakozott a Destiny’s Child-hoz tagként, viszont a háttérben dolgozott velük táncosként és co-writterként is.

2003 novemberében Michelle szerepet kapott az Aida Brodway musicalben és 2004 januárjában megjelentette második szólóalbumát a Do You Know-t.

Destiny Fulfilled
A hiatus után a lányok újra összeültek. Megbeszélték élményeiket, alapot adva ezzel az új daloknak és elkezdték az új anyag felvételeit. 2004 novemberében pedig megjelent munkájuk és tapasztalataik gyümölcse, ami találóan a Destiny Fulfilled címet kapta, azaz a ’végzet beteljesedett’. Az album hangzása eltért az előző Destiny’s Child munkáitól, a lányok elmondása szerint azért, mert egy olyan albumot akartak készíteni, ami időtálló, és mindig is büszkék lehetnek rá.

A rég várt album 1. lett Amerikában az R&B/Hip-Hop albumok között, 2. pedig a Billboard 200-as listáján, valamint szépen teljesített Európában, Kanadában, Ausztráliában is.
A több híres producer és a lányok által készített, első kislemezre szánt dal a Lose My Breath volt a hírnöke a nagy visszatérésnek. A felvétel a listák zömén fellelhető volt az első 4-ben. Ezt követte a Lil’Wayne és T.I. rap betétjével tarkított Soldier, ami szintén szép helyeken foglalt helyet a listákon. Majd a Cater 2 You következett, aminek szövege meglepő volt a lányoktól, és ezt a meglepetést fokozta, hogy a videó klip egyik jelenetében a lányok ruha nélkül is feltűnnek. A kislemez viszont inkább csak az USA-ban ért el nagyobb sikereket.
Utolsóként a Girl című dalhoz forgattak videó klipet, aminek témáját a sikersorozat a Szex és New York adta. Viszont a kislemez nem kapta vissza a jól felmelegített első helyet a listákon.

A végzet beteljesedett
Az album megjelenésével a lányok világkörüli turnéra indultak (Destiny Fulfilled… And Loving It), aminek Barcelonai állomásán, 16 ezer ember előtt hivatalosan is bejelentették szétválásukat, vagyis hogy utoljára látják őket együtt a színpadon Európában.
A Destiny’s Child megjelent az MTV legkedveltebb műsorában élőben, ahol szintén megerősítették a hírt, hogy szétválnak útjaik, Beyoncé pedig megsiratta a Destiny’s Child-ot.

Utolsó albumként, mintegy megpecsételve sikereiket, 2005-ben megjelentettek egy válogatás albumot legnagyobb slágereikkel, amit Number 1’s címre kereszteltek. Az albumból 3,5 millió kelt el, így rekordot döntöttek lánycsapatként.

2005-ben a Music Awards-on Solange Knowles bejelentette, hogy a Destiny’s Child helyet kapott a mindenidők legnagyobbjaik közt, ugyanis egy női banda sem adott el soha ennyi lemezt, mint a Destiny’s Child.

2006-ban pedig az utolsó turné Atlantai állomásán készített koncert felvételből koncert dvd került kiadásra.

A Destiny’s Child története itt véget is ér? Ezt senki sem tudja… Ugyanis a lányok soha sem oszlottak fel véglegesen. A mai napig, ha felteszik nekik a Destiny’s Child jövőjével kapcsolatos kérdést, az a választ kapjuk, hogy „Bármi megtörténhet!”
Azóta is röppenek fel pletykák az újra egyesülésről, de nemrégiben biztosítottak minket afelől, hogy ez a közeljövőben biztosan nem fog megtörténni! Talán már soha sem.

Író: CeeCee
Alap információk forrása: Columbiarecords.com, Billboard.com, Amazon.com
A cikkben felhasznált idézetek forrása: Bio TV

 


Up | Down | Top | Bottom

Beyoncé Giselle Knowles (Houston, 1981. szeptember 4.) hétszeres Grammy-díjas amerikai R&B-énekesnő, dalszerző, zenei producer és színésznő. A Texas állambeli Houstonban született. Több művészeti iskolába járt, melyek versenyein többször is fellépett énekes-táncos produkciókkal. Az 1990-es években lett világhírű a világ egyik legnagyobb lánycsapata, a Destiny's Child tagjaként, amely több 50 millió lemezt adott el világszerte. 2003-ban jelent meg Beyoncé első szólóalbuma Dangerously in Love címmel, amelyen olyan világszerte sikeres dalok hallhatók, mint a Crazy in Love és a Baby Boy. Az album a 2004-es Grammy-díj-átadón öt díjat kapott. Beyoncé a Destiny's Child 2005-ös feloszlása után szólóban folytatta az éneklést.

2006-ban jelent meg második albuma, B'Day címmel. Az albumon több világszerte sikeres dal is hallható, többek között a Déjà Vu, az Irreplaceable és a Shakirával készült Beautiful Liar.

2008 végén jelent meg harmadik albuma, az I Am… Sasha Fierce, amelyről elsőként két kislemez, az If I Were a Boy és a Single Ladies (Put a Ring on It) lett sikeres. 2009-ben több sikeres kislemez jelent meg az albumról: a Halo, a Diva, az Ego és a Sweet Dreams.

Beyoncé az éneklés mellett több filmben is szerepelt: 2006-ban a Rózsaszín párduc című vígjátékban és még ugyanabban az évben egy 1981-es Broadway-musical, a Dreamgirls filmes adaptációjában is ő játszotta az egyik főszerepet, amiért két Golden Globe-jelölést kapott. 2009-ben a Cadillac Records című filmben nyújtott alakításáért kapott Golden Globe-jelölést. Obsessed című filmje 2009-ben jelent meg, amely szintén sikereket könyvelhetett el.

2004-ben alapította meg saját divatmárkáját, a House of Deréont. Többek között a Pepsi, a Tommy Hilfiger és a L'Oréal arca. 2002 óta tart kapcsolata Jay-Z amerikai rapperrel, akivel 2008. április 4-én házasodtak össze. Húga, Solange szintén énekes.

Knowles 2007 júniusa és 2008 júniusa között a második legmagasabban fizetett zenész 80 millió dolláros bevételével. TOVÁBB >> 

"Amikor elkezdtem a lemezt" - meséli Beyoncé új dupla albumáról, az "I AM... SASHA FIERCE"-ről, "tudtam, h művészileg fejlődnöm kell. Annak ellenére, hogy nagyon sikeres és szerencsés vagyok, még mindig szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból, és elhivatottnak lenni mindennel kapcsolatban, ami a karrieremet izgalmassá teszi".

2008 egyik legjobban várt új albuma az "I AM... SASHA FIERCE", ami Beyoncé első stúdióalbuma, amióta a Grammy-győztes többszörös platinalemez "B'DAY" világszerte a toplisták első helyén nyitott közvetlenül a megjelenését követően 2006. szeptember 4-én (Beyoncé 25. születésnapja alkalmából időzítették így).

Beyoncé új dupla albumának minden lemeze egy teljesen más oldalát mutatja meg az énekesnő személyiségének, karakterének és érzékenységének, akár a yin és a yang oldala fejlődő művészetének.

Az egyik korong, az "I AM..." című Beyoncé választékos zenei eszközeit vonultatja fel, rengeteg intim életérzést és szívfájdalmat énekel ballada formában, míg a "SASHA FIERCE" lemezen Beyoncé tempós, táncközpontú számai kaptak helyet.

"SASHA FIERCE" az alteregóm - mondja Beyoncé - "és most már van saját vezetékneve is. Olyan, mintha lakna bennem valaki, aki felszínre tör, amikor dolgozom, amikor színpadon vagyok; ez az alteregó, amit létrehoztam védi meg azt, aki valójában vagyok. Ezért van az előtag, az "I AM... ". Ez arról a személyről szól, aki valójában vagyok; a smink alatt, a fények és az izgalmas sztárvilág mögött. A "SASHA FIERCE" pedig a móka, jóval érzelgősebb, jóval agresszívebb, szókimondóbb és csillogóbb, és akkor jön elő, amikor dolgozom vagy színpadon vagyok. A dupla album lehetőséget ad arra, hogy nagyobb kockázatot vállaljak, és kilépjek saját magamból, vagyis inkább még jobban önmagam legyek, és megmutassam egy olyan oldalam, amiről az emberek csak tudnak, de nem látják.

Az "I AM... "-mel Beyoncé sokaknak meglepetést fog okozni. Több eddig nem használt eszköz hatása is érezhető a lemezen, például a népzenék, az alternatív zenék vagy az akusztikus gitár...eszközök, melyek különböznek attól, ahogyan Beyoncé énekel. Beyoncé volt a producere, az írója és az énekese is azoknak a csodálatos balladéknak, amik a pop és a soul legjobb elemeinek ötvözéséből születtek, és amelyben a különféle stílusok keverednek.

"Ez hallható az "If I Were A Boy" című dalban is (ami az album első single-je), mert ez nem egy tradicionális R&B dal." - meséli. "Nehéz felnőni és kitörni, új dolgokat csinálni, hiszen az embereknek erős elvárásaik vannak. Azt szerettem volna, hogy az emberek halljanak egy olyan dalt, aminek a szövegén van a hangsúly, és olyat, ami megérinti őket. Szeretek balladát énekelni, mert úgy érzem, a zene és az érzelmek sokkal jobban átadhatóak. Ez egy erősebb kötelék, mindenki könnyebben képes átélni azt, amiről szól a dal. Azt akartam, hogy az emberek hallják a hangom és megértsék a mondanivalóm."

Az "I AM... " készítésében sokan segítettek Beyoncénak. Írók, producerek, akikkel egyébként nem dolgozott volna; például a producer Toby Gad segített az "If I Were A Boy" című dalban, míg az angol szövegíró Amanda Ghost a "Disappear"-ben, ami Beyoncét a Beatles hangulatára emlékezteti, míg a "Satellite" és az "Ave Maria" olyan áriák, melyben új, de mégis eredeti zenei beállításokat alkalmaztak. "Amikor úgy gondoltam, hogy azokat a dolgokat, amiket szeretnék elmondani, magamtól képtelen vagyok, mások segítségét kértem. Ez a korong lett az eddig leginkább szövegcentrikus lemezem. Ha úgy éreztem, hogy egy dal semmitmondó vagy csak számomra nem jelent semmit, inkább nem tettem fel a lemezre."

Beyoncé szerint a "SASHA FIERCE" lemez éppen ennek az ellentéte, hiszen "az ember nem mindig akar gondolkodni, néha csak úgy megtesz dolgokat, amihez kedve van, és amitől jól érzi majd magát. Ő a bulizós, a nyomulós. Ő, és nem én. Ő az alteregóm. Végül fény derül arra, ki is vagyok."

A "SASHA FIERCE" lemez vezető dala a "Single Ladies (Put A Ring On It)", amelyet Beyoncé a saját lelkesítő dalának érez. "Ez a dal arról szól, hogy együtt vagy valakivel, de az túl sokáig húzza a lánykérést, majd amikor elhagyod és továbblépsz, akkor megpukkad a méregtől és mindenáron el akar jegyezni. Ilyenkor az a legjobb, ha felhúzom a tűsarkúmat, és akkor magabiztosnak érzem magam, néha talán túlzottan is, de ilyenkor meghallok mindent, ami önbizalmat ad, elmegyek szórakozni és továbblépek."

A "SASHA FIERCE" a móka. Van egy tempós dal, a "Radio", ami tulajdonképpen a gyerekkoromról szól. Úgy tűnik, mintha csak egy jókedélyű dal lenne, de ha jobban figyeled a szöveget kiderül, hogy az egész arról szól, ahogy felnőttem. Kiderül, hogy nem voltam ott minden buliban és nem mindig azt csináltam, amit más tinilányok. Én inkább hallgattam zenét és a rádiómat. Nagyon szerettem azt a rádiót és a szüleim is örültek neki, hogy van valami, ami ennyire jó hatással van rám. Próbáltam egy olyan dalt készíteni, ami első hallásra csak jó kedvű és tempós, de ha mögé nézel, rájössz, hogy sokkal többről szól. A "SASHA FIERCE" egy olyan gyűjtemény, ami tartalmazza azokat a dalokat, amik igazán jellemzőek rám, és amiket legalább annyira szeretek, mint az érzelmes oldalamat."

Az "I AM… " című albumon helyet kapott az "If I Were A Boy", a "Halo", a "Disappear", a "Broken Hearted Girl", az "Ave Maria" és a "Satellites". A "SASHA FIERCE"-en pedig a következők hallhatóak: "Single Ladies (Put A Ring On It)", "Radio", "Diva", "Sweet Dreams" és a "Video Phone."

Producerek és írók, akik együtt dolgoztak Beyoncéval az "I AM… SASHA FIERCE"-en: Kenneth "Babyface" Edmonds, Stargate, C. "Tricky" Stewart & Terius "The Dream" Nash, Rodney "DarkChild" Jerkins, Sean "The Pen" Garrett, Solange, Jim Jonsin, Rico Love és Ryan Tedder.


Up | Down | Top | Bottom
Up | Down | Top

 

Beyoncé-Club
hírblog & beyoncé & oldal 

 

Aktuális


iam.beyonce.com

helloblueivycarter.tumblr.com

Korábbról:

 
Aktuális album: 4

Album: Beyoncé - 4
Megjelenési dátum: 2011.06.27.
Rendeld meg itt: Bookline

DVD: 'Live at Roseland - Elements of 4'
Megjelenési dátum: 2011.11.29.
Rendeld meg itt: Bookline

TUDJ MEG TÖBBET >>

 
Túl az 75 ezren!
Indulás: 2006-10-08
 
PICredit

BeyonceImages & BWPhotoGallery
& TBArchive & NBGallery 

 
Ajánló




INFORMÁCIÓ

 
Tag vagy?
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.10.07. 14:40
2012.09.07. 01:38
2012.09.06. 04:26
2012.09.04. 22:01
2012.09.04. 21:27
2012.08.31. 17:43
2012.08.31. 02:19
2012.08.31. 02:06
2012.08.31. 01:57
2012.08.31. 01:55
2012.08.31. 01:47
2012.08.16. 11:27
2012.08.14. 02:02
2012.08.14. 01:41
2012.08.06. 13:49
Friss hozzászólások
 
Mit nem találsz?

BC www
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre