Ruhamárka

Beyoncé anyukájával együtt 2004-ben jelentete be, hogy saját ruházati céget alapítanak. A House Of Deréon (Deréon ház) nevet Agnèz Deréon tiszteletére választották, aki Beyoncé nagymamája volt.
Jelmondatuk: "Couture.Kick.Soul". Tina szolgáltatja a "Couture"-t, Beyoncé a "Kick"-et, az egésznek pedig a lelke - "Soul" -  avagy Deréon.

Beyoncé édesanyjának szépségszalonja van Texasban. A Destiny's Child karrierje kezdetén pedig Tina végezte a stylist feladatokat, fellépő ruhákat és estélyiket tervezett és varrt a lányok számára, és még ma is segítségére van Beyoncé-nak a megfelelő darabok kiválasztásában.

Tina és Beyoncé szerint az, hogy mindketten részt vesznek a ruhák megtervezésében, egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy több generációt is el tudnak érni kreációikkal. 2006-ban létrehozták az egyszerűen csak "Deréon" nevet viselő alágazatot, ami a fiatalabb generációt célozza meg. Ezen belül dobták piacra a "Deréon Jeans" vonalat is.

Beyoncé 3. szólóalbuma, az I Am…Sasha Fierce az énekesnő alteregójáról kapta a címet, mivel Sasha-ként lép színpadra, Beyoncé így vetkőzi le félénkebb énjét és visszafogottságát. Ennek mintájára létrehozták a "Sasha Fierce for Deréon" nevű részleget is, ami egy merészebb, vagányabb vonalat képvisel.

A House Of Dereon kínálatába beletartoznak mind a farmerok, sortok, nadrágok, felsők, dresszek, szoknyák, kabátok, kosztümök, magassarkúk, táskák, sapkák. fehérneműk, napszemüvegek, ékszerek, gyermekruhák. Sőt, piacra dobtak egy plüss mackót is a HOD lógó medáljával, de egy időben még egy limitált számú bélyeget is lehetett kapni a márka lógójával.

A családi vállalkozásba már az énekesnő húga, Solange is beszállt fotómodellként, nővére mellé. Az is előfordult már, hogy Beyoncé saját maga készített fotókat divatcégük számára.

Beyoncé 2009-ben, az Oscar-díj átadásra egy fekete és arany, hosszú Dereon ruhát viselt, de sajnos az a darab nem aratott osztatlan sikert.

A ruhamárkát több támadás is érte, többek közt a PETA állatvédői szervezettől, mivel a House Of Dereon eredeti prémet is használ egyes darabjaikhoz. Valamint a céget már megvádolták azzal is, hogy másolja más márkák darabjait.

"House Of Deréon Media Center" néven létrehoztak egy szórakoztató központot is Houstonban, ahol a hivatalos "Beyonce Experience" after partit is tartották, valamint többek között már MTV’s Sweet Sixteen partit is tartottak az ízlésesen kialakított szórakozóhelyen.  

www.houseofdereon.com
www.dereon.com
www.houseofdereonmediacenter.com

 

Beyoncé-Club
hírblog & beyoncé & oldal 

 

Aktuális


iam.beyonce.com

helloblueivycarter.tumblr.com

Korábbról:

 
Aktuális album: 4

Album: Beyoncé - 4
Megjelenési dátum: 2011.06.27.
Rendeld meg itt: Bookline

DVD: 'Live at Roseland - Elements of 4'
Megjelenési dátum: 2011.11.29.
Rendeld meg itt: Bookline

TUDJ MEG TÖBBET >>

 
Túl az 75 ezren!
Indulás: 2006-10-08
 
PICredit

BeyonceImages & BWPhotoGallery
& TBArchive & NBGallery 

 
Ajánló




INFORMÁCIÓ

 
Tag vagy?
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.10.07. 14:40
2012.09.07. 01:38
2012.09.06. 04:26
2012.09.04. 22:01
2012.09.04. 21:27
2012.08.31. 17:43
2012.08.31. 02:19
2012.08.31. 02:06
2012.08.31. 01:57
2012.08.31. 01:55
2012.08.31. 01:47
2012.08.16. 11:27
2012.08.14. 02:02
2012.08.14. 01:41
2012.08.06. 13:49
Friss hozzászólások
 
Mit nem találsz?

BC www
 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77