Ó, nem, én kérek bocsánatot! Váratlan Rajongó Támadás, mi csak így mondjuk otthon. Kiszálltam a kocsiból, és pár iskolás lány megállított, hogy autogramot szeretnének, aztán elkezdték mesélni, mennyire szeretnek. Az egyikük meg sem mert szólalni, viszont majdnem elsírta magát. Nem volt szívem otthagyni őket. Ugye nem haragszol?

 

 

Nem. Képzeld el, a múltkor például New Jerseyben jártam anyuval és az unokahúgommal egy dinoszauruszkiállításon, ahol több ezer gyerek sétált a szüleivel, és senki sem zavart bennünket. Pedig nem testőrökkel mentünk, egyszerűen tiszteletben tartották, hogy nekem is van magánéletem. Néha normálisnak tűnik az élet. Semmi munka, és semmi felhajtás.

 

 

Mérhetetlenül szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom, de egy bazilikában történt. Odajöttek hozzám a szertartás alatt, és bámultak. Többen elővették a mobiltelefonjukat, és elkezdtek fényképezni meg kamerázni. Persze gondolhatod, hogy nem tudtam koncentrálni! Most már nem is járok templomba, ami szégyen. Remélem, hogy Isten megérti az okát.

 

 

Nem akarok panaszkodni, mert igazából nagyon szerencsés nőnek érzem magam. Én akartam ezt, és keményen megdolgoztam azért, hogy most itt nyafogjak a sztárság hátulütőiről. Egy valamihez ragaszkodom csupán: hogy megtarthassam magamnak a magánéletem titkait. Sosem beszélek arról, hogyan működik a kapcsolatunk Jay-Z-vel, milyen kocsit vezetek, mennyi pénzem van, vagy hogy például kiknek adakozom. Egyszerűen ilyen vagyok: már iskoláskoromban sem dicsekedtem azzal, kibe vagyok szerelmes. Megértem, hogy az emberek kíváncsiak rám, szórakozásra vágynak, és nem szoktam mérges lenni amiatt, ha kérdezgetnek az újságírók. De attól, hogy celebriti vagyok, nem kell minden részletről, történésről beszámolnom. Ez nem szappanopera, hanem az életem. Felháborít, amikor egyes riporterek kitalálnak rólam meg a családomról dolgokat, és megalázó stílusban, tele rosszindulattal hülyeségeket hordanak össze. Nem akarok ebbe belefolyni.