Róla mondták
Róla mondták : Perez Hilton

Perez Hilton


Perez Hilton, a híres vagy inkább hírhedt blogger nemrégiben kijelentette, hogy márpedig szerinte Lady Gaga nagyobb sztár, mint Beyoncé. Habár nem hinném, hogy nagyon versenyeztetni kéne őket, de azt azért hozzáfűzném a sztori előtt, hogy Perez a blogján eddig még sok jót Beyoncé-ról sem írt, ezzel szemben Lady Gaga nagy puszipajtása, ami valószínűleg csak azért van, mert Gaga azon kevesek közé tartozik, akik szóba állnak vele. De könnyen befolyásolható vagy, Perez!:) Nos, ezek után lássuk a sztorit:

Az egész valahol ott kezdődött, hogy Questlove a Roots-ból megírta a Twitter-én, hogy szerinte "Beyoncé az új Michael Jackson". Persze ez a kijelentés nem volt túl megfontolt, hiszen valószínűleg az írója sem gondolt arra, hogy ebből minden, amit az emberek le fognak szűri, hogy 'ez az ember beszólt Michael Jackson-nak'. Így jó témát szolgáltatott az internetőzeknek egy darabig, Questlove pedig csak magyarázkodhatott világba, hogy ő csak annyit akart üzenni ezzel, hogy minden tisztelet Beyoncé-jé...

A VIBE pedig kihez is fordulhatott volna szakértői válaszért egy internetes vita eldöntésében, mint az internet királynőjéhez, Perez Hilton-hoz. Viszont Perezünk csak egy újabb vitát indított el a telefonos interjúban elhangzottakkal.

"Én azt mondanám Gaga jelenleg nagyobb popsztár, mint Beyoncé, a meredeken felfelé mutató statisztikák alapján. Például Gaga összes kislemeze a listák élére került. Gaga turnéjára az összes jegy elkelt. Beyoncé legutolsó turnéján nem is volt túl sok telt ház. És nem beszólni akarok neki, vagy ilyesmi. Én csak statisztikai szempontból nézem a dolgot. Szerintem a 'Telephone' videó kiüti a 'Video Phone' klipet. A 'Telephone' legendás művészeti alkotás. Olyan akár egy minimozi, és annyi minden történik benne, hogy újranézeti magát. Ami pedig még nagyszerűbb benne, hogy Beyoncé is énekel a dalban, mindketten nagyszerűek a videóban és mindketten jól dolgoznak együtt. Sok kritika jött, sok felöl, de tudjátok, hogy Gaga nem foglalkozik vele. Ő művészit alkot és zenét a rajongóinak, akik pedig imádják a videót."

 

Beyoncé-Club
hírblog & beyoncé & oldal 

 

Aktuális


iam.beyonce.com

helloblueivycarter.tumblr.com

Korábbról:

 
Aktuális album: 4

Album: Beyoncé - 4
Megjelenési dátum: 2011.06.27.
Rendeld meg itt: Bookline

DVD: 'Live at Roseland - Elements of 4'
Megjelenési dátum: 2011.11.29.
Rendeld meg itt: Bookline

TUDJ MEG TÖBBET >>

 
Túl az 75 ezren!
Indulás: 2006-10-08
 
PICredit

BeyonceImages & BWPhotoGallery
& TBArchive & NBGallery 

 
Ajánló




INFORMÁCIÓ

 
Tag vagy?
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.10.07. 14:40
2012.09.07. 01:38
2012.09.06. 04:26
2012.09.04. 22:01
2012.09.04. 21:27
2012.08.31. 17:43
2012.08.31. 02:19
2012.08.31. 02:06
2012.08.31. 01:57
2012.08.31. 01:55
2012.08.31. 01:47
2012.08.16. 11:27
2012.08.14. 02:02
2012.08.14. 01:41
2012.08.06. 13:49
Friss hozzászólások
 
Mit nem találsz?

BC www
 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!