Róla mondták
Róla mondták : Rico Love

Rico Love


Rico Love-ot 5 évvel ezelőtt szerződtette le Usher US Records nevű kiadója, mint rapper. Azonban a debütáló album készületei alatt fény derült Rico másik tehetségére is, hogy az R&B dalszövegek írásához is ért. Azóta rengeteg R&B előadónak írt már dalt, többek között Ciara, Keri Hilson, Cassie, Nathasa Bedingfield, Teairra Mari, Kelly Rowland, Usher, a Dirty Money és Beyoncé is dolgozott már együtt.

Rico Love most beszélt élményeiről a munkái során. Beyoncé-ról a következőket nyilatkozta:

"Oh, ember egy életre szóló élmény volt a világ egyik legjobb vokalistájával együtt dolgozni!" - árulta el Rico Beyoncé Sweet Dream című dala kapcsán. "Bejött és megvágta a dalt 1 óra alatt. Aztán muszáj volt mennie. Jay-Z Mary J. Blige turnéján lépett fel, és Beyoncé oda tartott. Nem készült arra, hogy rögzítünk is valamit, de meghallotta a dalt és azt mondta: 'Csináljuk meg!'. Egyébként az én háttérvokálom is hallható az átkötéseknél. Tetszett neki a hangzás, így megtartottuk."

"Egy napra rá, hogy felvettük, felkerült a dal az internetre." - mondta Rico. Ami nem túl szerencsés dolog, egyrészt mert azok a dalok már sokkal kisebb eséllyel kerülnek fel az album dallistájába, valamint még az a gyanú is felmerülhet az előadóban, hogy a kolléga keze van a dologban. De, ahogy Rico Love fogalmazott "a dalnak 9 élete van"!

"Nagyon nyugtalanított, hogy azt fogja hinni, hogy mi tettük." - mondta el a korai, nem hivatalos megjelenésről Rico. "Sokszor a producerek és a dalírók nyomják fel az internetre idő előtt a dalokat, mert azt hiszik, ha felkerül, akkor jobban fognak menni. De fusztráló volt. Úgy éreztem, hogy keményen dolgozol, hogy stúdióba kerülj Beyoncé-val egy közös munkára... Nagyon áldott és szerencsés voltam, hogy 4 albumom is felkerülhetett arra az albumra... Akkor már nem voltam kétségbe esve. Hiszek Isten erejében. Az első dal, amin együtt dolgoztunk, az a dal volt, amit én 'Save The Hero'-nak neveztem el. Én szereztem a 'Radio' című dalt, de a 'Scared and Lonely' megírásában is részt vettem."

Rico Love több dalt is szerzett Usher legújabb Raymond vs Raymond c. albumára, és Diddy következő albumára, a Last Train To Paris c. projectre is. A jövőben tervezi, hogy közreműködik Fantasia, Kelly Rowland, Nelly, Nicki Minaj munkáiban, de Beyoncé-val is szívesen dolgozna együtt újból.

 

Beyoncé-Club
hírblog & beyoncé & oldal 

 

Aktuális


iam.beyonce.com

helloblueivycarter.tumblr.com

Korábbról:

 
Aktuális album: 4

Album: Beyoncé - 4
Megjelenési dátum: 2011.06.27.
Rendeld meg itt: Bookline

DVD: 'Live at Roseland - Elements of 4'
Megjelenési dátum: 2011.11.29.
Rendeld meg itt: Bookline

TUDJ MEG TÖBBET >>

 
Túl az 75 ezren!
Indulás: 2006-10-08
 
PICredit

BeyonceImages & BWPhotoGallery
& TBArchive & NBGallery 

 
Ajánló




INFORMÁCIÓ

 
Tag vagy?
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.10.07. 14:40
2012.09.07. 01:38
2012.09.06. 04:26
2012.09.04. 22:01
2012.09.04. 21:27
2012.08.31. 17:43
2012.08.31. 02:19
2012.08.31. 02:06
2012.08.31. 01:57
2012.08.31. 01:55
2012.08.31. 01:47
2012.08.16. 11:27
2012.08.14. 02:02
2012.08.14. 01:41
2012.08.06. 13:49
Friss hozzászólások
 
Mit nem találsz?

BC www
 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!