És amikor már azt gondolná az ember, ennyi volt mára, megérkezik az American Idol fináléjában történtek dokumentációja, videó formátumban. Beyoncé nem csak a versenyzők dalát segítette befejezni, hanem előadta a "1+1" című új dalát, amit eddig még soha nem hallhattunk!
Biztosan emlékeztek arra, hogy nemrég Beyoncé, a legjobb támogatóinak tartott egy albumbemutató összejövetelt. A JustJared küldöttjének beszámolóját el is olvashattuk. Nos, azon a rendezvényen részt vett még a ConcreteLoop egyik munkatársa is, aki szintén írt élményeiről, értékelte a dalokat. Ezt hoztam most el (magyarul) így megkésve, de mivel most jelent meg a hivatalos dal lista, úgy éreztem, már tényleg itt az ideje. 5 dalt hallgattak meg. Összevetve a két beszámolót, néhányat most már sikerült címhez is párosítani!
Tehát megérkezett a 4 teljes dal listája. Az utolsó, egyben nyitó dal címének érkeztével frissült a hivatalos honlap is egy új képpel, ami igen úgy néz ki, mint egy hátsó borító; valamint a '1+1' dalhoz is érkezett egy kép.
Óráról-órára közzétesznek egy-egy dal címet az új albumról. Már csak 2 maradt hátra, nézzetek vissza! Vagy kövesd a hivatalos Facebook profilt! Hogy kicsit még érdekes legyen, úgy döntöttem lefordítom magyarra a címeket.
1. 1+1
2. I care 3. I Miss You"Hiányzol" 4. Best Thing I Never Had "A legjobb dolog, ami sohasem volt az enyém"
5. Party (Featuring Andre 3000) 6.Rather Die Young"Inkább haljunk meg fiatalon" 7. Start Over "Kezdjük újra"
8. Love On Top "Vezet a szerelem"
9. Countdown "Visszaszámlálás"
10. End Of Time "Az idő végezete"
11. I Was Here "Itt jártam"
12. Run The World (Girls) "Vezessük a világot (Csajok)"
A tegnapesti fellépés után a zenevilág apraja-nagyja megosztotta a Twitteren, mennyire beájultak a mára már Billboard Millennium-díjas énekesnő produkciójától. Szinte senki sem húzódott a színfalak mögé a fellépés ideje alatt. Rihanna, Keri Hilson, Pink és sokan mások reagáltak pozitívan a Beyoncé fellépésre és a beszédére.
LeToya Luckett, a volt Destiny's Child tag, - akinek Beyoncé szintén megköszönte a díjat - a következőket írta: "Nem, én köszönöm neked... Szeretlek. Boldogság könnyek..."
TOVÁBBIAK >>
Missy Elliott: BEYONCE go awwf! Wow!!! All i can say! BEYONCE a True Entertainer!! U Deserve the Sucess! Such a Hard Worker!
Rihanna: Congrats to Beyonce on a #MAJAH award and tribute #1LOVE #diditonem #brrrap #fancy #fashion #Rah #STAN #stadiumstatus #Werk #RihannaNavy
Amíg Magyarország aludt, Amerika újra beleszerelmesedett Beyoncé-ba! A tegnap esti Billboard Awards-on olyanok mondtak neki tiszetlet-beszédet, mint Michelle Obama, Bono, The-Dream, Solange, ahogy apukája és anyukája is szerepelt a levetített videóban. Ezután Beyoncé színpadra lépett legújabb dalával először, és egy fantasztikus showt adott. Mindenki felállva tapsolt (Jay-Z, Michelle Williams, Kelly Rowland, Solange). Majd pedig édesanyjától és Julez-tól vehette át a Millennium díjat. Solange a fellépés után a Twitteren így fogalmazott: "Már nem érzem az arcomat, annyit mosolyogtam." Büszke pillanat volt ez a támogatók számára, és mindenképpen mérföldkő Beyoncé karrierjében.
Megérkezett a sok-sok kép (a volt DC tagokkal is fotózkodott), ahogy Beyoncé szereplését is vissza lehet nézni videón. A díjat LeToya-nak és LaTavia-nak is megköszönte, a fellépés pedig nagyon látványos, ötletes és profi volt, nem szabad kihagyni! Kattintsatok tovább!
Beyoncé következő albuma Magyarországon június 27-én jelenik meg (a hivatalos oldal szerint). A június 28-i dátum olyan országokra vonatkozik, mint az USA vagy Kanada, de a wikipedia szerint, több ország népe mellett a németek vagy az ausztrálok már június 24-től kezükben tarthatják majd a cédét.
Beyoncé vadonatúj, sorban a 4. szólóalbuma 2011. június 27-én kerül a boltok polcaira "4" címmel a Sony Music / Columbia Records gondozásában. Beyonceonline.com